Espel, Creil, Rutten, Lemmer településeken keresztül vezetett tovább az utunk. A városokat, kikötőket, falukat védő nagy gáton birkák legelik a füvet, egy kiváló biciklis út fent, lent pedig az autóút és még parkoló helyeket biztosítanak a kocsiknak, ahol lerakhatják a kocsit és felsétálva kemping székeken, pokrócokon heverészve élveztük a többiekkel a nyári napsütést. Ezek a gátak nagyon masszívak, idő nem fog rajtuk ki, csak földrengés okozhat katasztrófát. 

Bolswardon keresztül Harlingenbe érkeztünk. Leparkoltunk a középkori történelem és a halászat városában. Innen indulnak a kompok Waddenzee szigeteire, de van itt homokos strand is, ahol az északi tengerbe a bátrak is csak térdig merészkedtek be. Kellemes sétát tettünk a csatornákkal szabdalt belvárosban, ahol éppen valamilyen történelmi fesztivál volt. Úgy mint a visegrádi játékoknál, kirakodó vásár, középkori jelmezbe bújt férfiak és kézimunkázó  nők üldögéltek fapadokon. Egy kovács megmutatta az érdeklődőknek a vas szerszámok készítésének folyamatát egy kovácsműhely sátorban. A hangulatos Szent Miklós iskola és templom mellett sétáltunk vissza a parkolóba.

Délfelé folytattuk az utunkat, egy komoly zsilip rendszer után ráhajtottunk a 42 km hosszú gátra. Tőlünk jobbra az Északi-tenger vízszintje magasabban van, mint a balra elterülő Ijsselmeer szintje, de a színük és hullámzásuk egyforma. A gáton van egy benzinkút és középen félúton van egy kilátó, gyorsbüfé és souvenir bolt.

A parkolóban megálltunk, majd egy gyalogos felüljárón a sztráda felett átmentünk a másik oldalra, ahol egy kilátótorony van. A felüljáró közepén kínai, arab családok fényképezték a lenyűgöző tájat, majd lent a parkolóban egy kisbusznyi cigarettázó és sört iszogató harsány német csoportot kerülgettünk. Multi-kulti látogatók, de holland sehol.

A kilátótorony csalódást okozott, málladozó falak, koszos ablakok, pókháló mindenhol. A földszinten lévő souvenir bolt zárva volt, de az is lehangoló, mert sűrű vasrács védte. Nekem ez szokatlan volt az eddig ismert tökéletes és nyitott Hollandiában. A felfele vezető csigalépcső korlátja és a torony rácsos oldalfala izgalmas fény-árnyék játékot játszott. A torony tetején, a fél kör alakú nyitott részen a nagy szélben jól lehetett látni az észak déli irányba vezető autópályáját. Keletre és nyugatra pedig a különböző vízszintű, lágyan borzolt tengervízben gyönyörködtünk.

Víz, víz ameddig csak a szem ellát. Folytattuk az egyhangú utunkat a gáton, majd nemsokára ismét a tekintélyes nagyságú zsilip rendszeren áthaladva érkeztünk vissza a szárazföldre. Den Oever, nevű, oever szó medret jelent, halász falú kikötőjében és apró kis házai között kanyarogtunk, száradni kitett halászhálók voltak a kerítésekre kiakasztva. Egy híres halétterem is van itt, népszerű lehet, mert a parkolója tele volt autóval.

Az útjelző tábla Alkmaar és Amsterdam irányt mutatott. Alkmaar a híres-neves holland kaas market, az egyik leghíresebb sajtpiac városa, innen 40 km-re van, és Amszterdam, az Amstel folyó gátja, Amste(r)l-dam is hasonló távolságra van innen. Ezen a vidéken már kevesebb tehenészetet, istállókat láttunk, de annál több üvegház telep van az út mentén. Az üvegházak bejáratánál mókás rajzzal reklámozzák, hogy paprika vagy paradicsom termesztése folyik az üvegfal mögött. A National Geographic magazin 2017. szeptemberi számában olvastam, hogy Hollandia a világ új éléskamrája, ez az eredménye a húsz éve folyó gazdaságos tervszerű kutatásokra alapuló mezőgazdaságnak. Az északi sarkkörtől alig 1500 km lévő távolságra van Hollandia, mégis a világ első paradicsom exportőre, és rengeteg krumplit és hagymát is exportálnak. Az ország több mint fele művelés alatt van. Este a Schipol repülőtérről felszálló gép ablakából gyönyörködhetünk az üvegházak meleg fényébe, még a felhőkön is átsugárzik a narancsszínű derengésük.  

Ezután következett Enkhuizen halászváros, ahol már nagyon éhesek voltunk, ezért gyorsan kerestünk egy éttermet. Egy híd mellett volt a kiszemelt halétterem, de mielőtt átkeltünk a kis hídon, újra tanúi lehettünk egy hajó átkelésének, amikor a híd középső acél szerkezete függőlegesen felemelkedik, így enged szabad utat a hajónak. Ez a híd felemelkedős típus volt, de láttam már tengely körül elfordulós szerkezetűt is. A halétterem nem csak beülős, hanem készétel elvitele is lehetséges. A pultnál ki lehetett választani a nyers halat, és elkészítés után dobozban haza lehetett vinni vacsorára. Mi beültünk és természetesen kibbelinget, apró tonhal szeletet rántva, scholt, ami egy tengeri hal filézve és rántva vagy fűszeres lisztben megforgatva és kisütve roston. Lekkerbek is tartozott a hal tálhoz, ami rántott tengeri hal, hófehér száraz omlós húsa hasonlít a mi balatoni süllőnkhöz. Nagyon finom volt mind!  Az étterem teraszát, ami a csatorna partján volt egy hatalmas napernyő védte. Tökéletesen ráláttunk a városvédő gátra, ami mögött már a tenger volt. Vicces volt, hogy a gát mögött csak az árbocait láttuk az ott elúszó hajóknak.  A napernyő fontos szerepet töltött be, mert dankasirályok prédára várva vették körbe az éttermet. Volt az erőszakos, főnök sirály, aki minden madártársát elzavarta, és az étterem vendégeinek falatjaira csak ő formált jogot. Ezekben a tengerparti helyeken többször láttam muskátlit, igaz kis levelűek, apró fejűek, de akkor is muskátlik, a kedvenceim. A kiadós tengeri vacsorához stílszerűen Amstel sört ittunk. A szomszéd asztalnál egy maluku édesapa holland feleségével és izgága kamasz lányával ült. Imi elmesélte, én pedig tátott szájjal hallgattam, hogy 1975-ben, második generációs maluku fiatalokból álló csapat megtámadott Assen mellett egy vonatot és a rajta lévő utasokat túszul ejtették. Itt sem sajtból van a hold, vagy mégis?

Vacsora után folytattuk a városfelfedező sétánkat. Igazi hangulatos nyáreste volt, a városfalról gyerekek ugráltak a csatorna vizébe. Képzeletem visszakalandozott a középkorba, amikor ugyanígy önfeledten élvezték a meleg vasárnap esti nyári napnyugtát, feledve a spanyol, Habsburg, német, francia erőszakos nagyhatalmakat. Azon a múltbéli nyár estén a gyerekek örömkiáltása messze elhallatszott a víz felett. A halászasszonyok, a kiterített, javított háló mellől felpillantva mosolyogva figyelték a gyerekeket. A ráncoktól mélyen barázdált arcukon látszott a percnyi életöröm, osztoztak a gyermekeik jókedvével. A férfiak erre a kis időre feledték a tenger hatalmának gyilkos arcát, a mindennapos keserves küzdelmet a család ellátásáért. Gondolataimból egy kerthelység hatvanas évekbeli rockzenéje és egy fagyizó előtt kígyózó sor riasztott fel. Természetesen toetje-nek, vagyis édességnek három gombóc fagyit kértem, karamellt, vaníliát és csokit. A hatalmas adag fagyit élvezettel nyalogatva keltünk át a csatorna fellett egy újabb kőhídon, természetesen ez is felnyitható volt. Aztán elsétáltunk a Dromedaris nevű torony alatt, ami városkapu, de volt benne már lőporraktár, katonai kaszárnya, adóhivatal, fonoda, majd a XX. század elején telegraph központ. 1960.-ban iskolát telepítettek ide és az ott tanulóknak a torony celláiban és a padláson szállást is biztosítottak. Ezután kávézót és éttermet nyitottak meg, a másodikon pedig koncertekre, színházra alkalmas termeket is kialakítottak. Most már csak kulturális centrum van itt és 44 harangból álló harangjátékot is hallgathatunk. A csatorna partján, az apró házak között visszatértünk a kocsihoz. Vicces, hogy Európa legmagasabb nemzete, ilyen apró házakat épített a középkorban.

Újból kocsiba ültünk, következett a kis gát, ami csak 25 km. A gáttól jobbra és balra azonos szinten van a tengervíz, sok helyen a madaraknak félkör alakú kőmólót, védelmi hullámtörőt alakítottak ki, amin belül hattyúk, kacsák, stb. békésen ringatóztak. A varsák oszlopai sűrűn meredeztek ki a gát mellett a vízből, ezeket csónakról ellenőrzik. Mint a sündisznó tüskéi, úgy meredeztek a távolban egy yacht kikötőben a hajók árbocai, majd a kis gát végére értünk. Az útról láttuk a híres Batavia nevű történelmi háromárbocos vitorláshajót is, ami az olimpia évében 2000-ben Sydneyben volt. Dicsőítette a virágzó ausztrál és holland kapcsolatot. Egy újabb gáton pedig a drótból hajtogatott, kb. 10 méter magas guggoló alak, a hollanding weboldalam a www.hollanding.hu emblematikus nyitófigurája látható. Van itt egy nagy és népszerű outlet center is,  ahol „mi nők” kedvünkre shoppingolhatunk. Aztán újra visszatértünk a szárazföldre, Harderwijk városon keresztül mentünk, ahol Hollandia híres Dolphinarium van. De van itt egy jópofa gokart pálya, egy nagy kikötő, és természetesen vidámpark is, a Walibi World is itt van. Sötétben érkeztünk haza, rengeteg élmény és érdekesség után. Hollandia vidéke kimeríthetetlen és csodálatos élményeket ad az utazóknak! Mindenkinek javaslom, hogy Hollandia érdekes vidéki kisvárosait és izgalmas területeit is ismerje meg, így teljes a kép! 

Találkozzunk a www.Hollanding.hu-n!!!