Mindenszentek estéjén kellemes volt az idő. Hét körül elindultunk a városba röplabda meccsre a híres apeldoorni stadionba, ahol egy profi kerékpár pálya is van. A városba vezető út mentén van egy temető.

Nappal inkább barátságos parknak tűnik, de este nincs kivilágítva, komor sötétség veszik körbe a sírokat. A szokásos sötétség helyett meglepve láttuk, hogy színes fények ragyogják be a kopasz ágakat, barátságosan csalogatnak be minket a temetőbe, kíváncsian parkoltunk le. A fáklyák fénye hívogatóan világította meg a bejáratot. A temetőbe lépve a fák kék, piros és sárga fényben tornyosultak fölénk.  A kapunál kezdődött egy ösvény fáklyákkal és mécsesekkel megvilágítva. Az eseményt szervező önkéntesektől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ha a kivilágított utat követjük, akkor tizennégy állomást látogathatunk meg

Az első állomás a Lichtwinkel vagyis a Fényvásár volt. Itt mécsesekkel világították körbe a sátrat kívülről és belülről is, szinte nappali fényesség vette körül a nézelődőket.

Het is zoals het is….

Úgy van, ahogy van….

A második állomás a HerinneringsBoom, az Emlékezés fája volt. Az itt felállított sátor mellett egy fára táblácskák ráírt emlékekkel vagy nevekkel voltak felkötözve.

A Harmadik állomás a Muziek, vagyis Zene volt, ahol a sátorban egy fiú gitározott és vele énekelt két nő. Bob Dylan hangulatú dallamok csendültek fel, amit a női és férfihangok kísértek.   

A negyedik állomás a Bloemen, Virágok, ahol egy szál virágot akasztottak fel egy fára a rajta lévő emlékkel vagy névvel megírt táblával. 

Az ötödik emlékező pont neve Huisjes, vagyis Házacskák volt. Az út mentén a fáklyák és a mécsesek között apró házak voltak az avarban a sírok között. Apró mécsesek világítottak bennük, amitől életszerűvé váltak az apró épületek.

A hatodik állomás a Verhalen, Történetek, itt egy idősebb hölgy olvasott fel egy könyvből, és körülötte sámlikon üldögéltek a látogatók a sötétben és hallgatták a történeteket..

Az hetedik állomás a Vlinderlaantje vagyis Pillangó útja volt, ezen a helyen fából készült pillangók segítségével emlékeztek a látogatók szeretteikre. Felvehettünk egy fapillangót, és beszúrhattuk a társai mellé egy mohával fedett részbe.

A nyolcadik pont a Klanken en Geuren, vagyis Hangok és Illatok nevű hely volt. Egy emlékünk helye, amit illathoz vagy hanghoz köthetünk. Itt a sátorban az asztalon különböző nagyságú kerek réztálak sorakoztak, és egy dobverőre hasonlító eszköz, aminek a vége puha kerek végű volt. Az asztalon szépen sorba rakva üvegcsék voltak még, és mindegyikben nemezből készített nagy szirmú virág volt állítva. Az asztal előtt székek sorakoztak, ahova le lehetett ülni. Az asztal mögött egy hosszú barna hajú középkorú asszony ült, és megkért egy kislányt, aki az első sorban ült, hogy szagolja meg egyenként a virágokat és mondja el, mire, kire emlékezteti. A kislány vidáman ismerte fel az illatokat, sorolta csengő hangján, hogy narancs, rózsa, majd az egyiknél a papát említette. Az asztal mögött ülő hosszú barnahajú szomorúan kérdezte, hogy a papádra emlékezel? Erre a kislány mögött álló anyuka, gyorsan közbeszólt, hogy a papa jól van, és otthon várja őket. Ezután a mosolyogtató jelenet után a hosszú barna hajú nő az asztal mögött fogta a dobverőt, és a puha, kerek végét a tálakon belül végighúzta, amitől csodálatos hangok indultak el belőlük. Mi csukott szemmel élveztük a különböző mélységű és magasságú rezgések távolodását, majd fültanúi voltunk a hangok végleges eltűnésének a komor temető kék, piros és sárga fényekkel megvilágított csupasz fái között. Csukott szemmel teljes belső nyugalommal vártuk a csend visszatérését. A csendet is halljuk, amikor elhal egy hang.

A kilencedik állomás a Stille jukebox, a Csendes zenegép volt, ahol fülhallgatóval lehetett zenét hallgatni, ami vagy elszomorít, vagy felderít bennünket.

Ik weet de eerste dag

zonder jou nog goed

ik was nooit meer hetzelfde……

Én még emlékszem az első napra nélküled,

soha nem leszek ugyanaz….

Tízedik állomás a Kaars-licht, a Gyertyafény volt, de itt nem táncolt senki sem keringőt. Itt csak a gyertyák sokasága világította be a sírokat.

A tizenegyedik állomás neve Namen zingen, vagyis Énekelj egy nevet. Egy középkorú férfi és két nő neveket énekelt szép tiszta csengő hangon. Így lehetett emlékezni a szeretteink nevére.

A tizenkettedik állomásnál, aminek a neve Hart volt, vagyis Szív, a temetői tisztáson rengeteg mécsesből egy nagy szívet raktak ki az avarba és felettük egy molinóra írva, Liefde-Szeretet volt. Ezt az egyet lefotóztuk, a többinél illetlennek éreztem.

A tizenharmadik pontnál fiatalok öregek némán mozdulatlanul ültek egy asztal körül és az előttük lévő ferdén álló fekete palatáblát nézték. Mi közelebb léptünk hozzájuk és láttuk, hogy a táblán különböző foltok voltak. Az ott álldogáló szervező kérdésünkre elmondta, hogy ecsettel vizet vittek fel a táblára és most azt nézik, ahogy elfolyik és eltűnik a folt. Ebben a sátorban a meditációé volt a főszerep. A fókuszban a palatábláról eltűnő víz alakja, és a meditáció volt. Vajon mit hoz elő belőlünk ez a hosszú percekig tartó koncentrációs állapot? Ez az Elmúlt alkalmak, a Vergankelijkheid sátra volt.      

Het wordt nooit meer zoals het was…..

Soha nem lesz újra olyan, mint amilyen volt……

Tizennegyedik és utolsó sátor a Samen genoten, vagyis az Együtt töltött kellemes pillanatok emlék helye, amit a étkezéshez kötöttek, Egy terített asztal szimbolizálta az együtt töltött elmúlt emléket. A hollandok este hatkor ülnek le vacsorázni, erre az időre a család minden tagjának haza kell érnie. Kötelező részt kell venni a közös családi étkezésen. Ezt mindenki nagyon komolyan veszi, ilyenkor meleg ételt esznek, ez a főétkezés. Ennél a sátornál egy megterített hosszú, keskeny asztalt láttunk, és mindegyik fehér porcelán tányérra üzenetet írtak, papának, mamának, testvérnek…. Ez volt az utolsó állomás, a fáklyákkal és mécsesekkel barátságosan megvilágított út végére értünk, oda ahonnan elindultunk, a kör bezárult.

Forró teát, kávét, kekszet és más apró süteményt lehetett kapni a kapu mellett álló sátorban, és a szervezők kezében lévő perselyekbe lehetett adományt tenni. Az evés és iszogatás megoldotta a látogatók elmélkedő hangulatát, kisebb nagyobb csoportokban hangosan jókedvűen beszélgettek a sátor körül. A temető épületében volt egy kiállítás az előző évek Stichting Licht op Herinnering alkalmairól, azt is megnéztük. A kiállított fotók alapján megállapítottuk, hogy 2008 óta sokat fejlődtek, ebben az évben nagyon gazdag programot szerveztek. A fáklyákkal végig megvilágított ösvény, a színekben pompázó fák és a tizennégy állomás igényes munkát takar. Kérdésünkre az egyik szervező elmondta, hogy adományokból tartják fent magukat, és teljesen vallás és politikamentes a performance. November elejéhez legközelebb eső szerdájára szervezik ezt a temetői programot, egy amszterdami mintát követnek. Teljesen véletlenül most éppen november elsején van ez a dátum, Mindenszentekre. Mi is elmeséltük a holland hölgynek, hogy a temetőinkben, ezekben a napokban a sírokat szépen feldíszítik és kitakarítják a hozzátartozók. A mi emlékeink a mécsesek rezgő fényecskéitől kapnak új életet. Egyébként itt a temetőben csak kevés síron láttam virágot vagy mécsest. A többi sír néma komor sötétbe burkolózott.

Visszatértünk a barátságos esti fényekkel teli Apeldoorn utcáira. Kicsit megkésve, de odaértünk a röplabda meccsre, ahol a mi csapatunk, a Dynamo nyert.

Furcsa ellentétek estéje volt, az élettel teli, drukkolós, csupa fény és mozgás röplabda szemben állt az elmúlás csendes, emlékező, lassú temetői sétával. Fény és Sötétség! A Sötétség után jobban ragyog a Fény!    

Találkozzunk a www.hollanding.hu -n!