Van az úgy.....

Úti-lapok

Márciusi fagyban

2018. október 20. - La Graciosa

Amikor befagynak a csatornák és a tenger.

Március másodikán dacolva a holland dermesztő hideggel, a „Tenger meghódítását" terveztük egy magyar házaspárral. A vendégeimmel az apeldoorni szállásukon találkoztam, majd elindultunk együtt a hangulatos falvak mentén, nádfedeles házak között a holland Velencébe, oda ahol a teheneket, kecskéket és birkákat csónakkal viszik a legelőre, ez a hely, a kecske szarváról elnevezett Giethoorn falu volt. Összesen 4 km hosszú csatornarendszerből áll és több mint 150 fahíd vezet az egyik partról a másikra. A csatornák nem mélyek, az átlag mélység 1 m körül van. A faluban 2600 állandó lakó él. Giethoornt 1230-ban menekültek alapították. Kérdezem én: Ki menekült vajon erre a tőzeges, lápos, élni lehetetlen, megközelíthetetlen mocsaras vidékre? Kik kezdtek itt girbegurba csatornák ásásával termőföldet kiszárítani, tőzeget kiásni, nádat vágni és házakat építeni a cuppogó, mindent elnyelő vizes talajon?

Az 1229-es évben véget ért a VI. keresztes hadjárat a Szentföldön. Ez a terület akkor a Német Római Birodalom része volt, II. Frigyes császár kormányozta az országot kisebb nagyobb sikerrel. Annak ellenére, hogy a császár 1215-ben, a koronázásakor fogadalmat tett Jeruzsálem felszabadítására kétszer is, mindenféle okokra hivatkozva elhalasztotta a keresztes háború megindítását, ezért IX. Gergely pápa kiátkozta. A pápai kiátkozás már akkor is súlyos dolognak számított, sőt nagyon komolyan vették, annyira, hogy a Szentföldre vonuló sereg egy része visszafordult, a másik fele pedig folytatta az útját. Csak a teuton lovagok tartottak ki a császár mellett, a többi keresztes lovagrend megtagadta a hadjárat folytatását a pápai átok miatt. Ezek azok teuton lovagok, akik később a német lovagrend tagjai voltak, akik a Hanza szövetséget évszázadokon keresztül védték. Frigyes végül 1229 februárjában békét kötött a Jeruzsálemet birtokló Kámil szultánnal. A Szentföldről visszatérőket pedig a császár busásan megjutalmazta. Többek között ezért is vállalkozott ilyen kalandra egy XI. századi férfi, ez is  egy ok volt amiért csatlakozott a keresztény sereghez, vállalva a hosszú távollétet a családjától, hazájától. Szóval három nyomós ok hajtotta a lovagokat, parasztokat a barbár messzeségbe: a kereszténység terjesztése, a buzgó vallásos tenni akarás és természetesen financiális oka is volt, vagyis birtokszerzés, vagyongyarapítás. A visszatérő lovagok jutalmazása soha nem maradt el, kaptak földet, falut, de ezt a folyamot az addig azon a területen élők, gazdálkodók nehezen viselték el. Szerintem, az adományozás következménye volt, hogy házat, földet hátrahagyva, erre a mocsaras lápos földre menekültek az emberek, a mostani japán és kínai turisták legnagyobb örömére, és megalapították Geythornt, a mai varázslatos Giethoorn falut.


De térjünk vissza a kiránduláshoz, március elején Hollandia álló vizeit rendkívüli vastag jégtakaró borította. Az egy hete tartó alacsony hőmérséklet miatt, minden vízfelületen korcsolyázható jégpáncél volt. Giethoorn falu csatornái sem maradtak ki ebből az országos jeges csodából. A parkolóban a kocsikból kiszálló családok vidáman vették, és vitték a korcsolyáikat a csatornák irányába, hogy a ragyogó napsütésben, a vastag jégpáncélon, a megszokott holland türelemmel csúszkálhassanak a csodás környezetben.

wp_20180303_13_17_09_pro.jpg
Évszázados hagyománya van a csatornakorcsolyázásnak, nekünk szerencsénk volt, hogy szemtanúi lehettünk ennek, mert az időjárás csak nagy ritkán kedvez ennek a szabadtéri kedvtelésnek.

wp_20180303_12_59_11_pro.jpg
A hollandok szívesen rendeznének minden évben korcsolyaversenyt, ami tizenegy frízföldi várost összeköt, ha az időjárás kedvező lenne. Egyébként ez a híres Elfstedentocht, a hosszú távú korcsolyaverseny.

wp_20180303_12_45_13_pro.jpg
Az első ilyen versenyt 1909-es évben, a legutolsót pedig 1997. január 4.-én rendezték meg, eddig összesen tizenöt versenyt sikerült szervezni. Ebből is látszik, hogy milyen nehezen valósul meg, hogy 200 km pályán, 15 cm-es korcsolyázható jég legyen. Huszonegy éve nem volt annyira tartós a hideg Hollandiában, hogy a tizenegy fríz várost összekötő korcsolyaversenyt megrendezzék. De ha mégis sikerülne, akkor készüljetek fel, mert az egész ország izgalomba van, és a csatornák mentén vidám fesztivál hangulat kíséri a sportolókat. A legutóbbi versenyen 16 738 lelkes sportoló indult el és csak 69%-a ért célba. A majdnem 200 km-es távolságot 6 óra 49 perc alatt tette meg a győztes irtózatos fagyban, és kegyetlen szélben.  A mondás szerint a mogorva hangulatú frízek, ha fagy van, azonnal felolvadnak! 
A 2018-as év, március havának, második napjára, a befagyott csatorna mentén egy nagyot sétáltunk, aztán a vendéglő és az elfogyasztott forralt bor melege felolvasztotta a didergő társaságot. Természetesen megkóstoltuk a finom tejszínhabos, frissen sült, almás pitét is, miközben a csatornákon megállás nélkül csúsztak a korcsolyázók.

wp_20180303_13_15_40_pro.jpg
Giethoorn falut végigjártuk, aztán beültünk az autóba és Urk kikötő volt a következő állomás. A nagy gát megépítése előtt Urk egy sziget volt, csónakkal vagy úszva érték csak el a lakói a szárazföldet. 

urk.jpg

Aztán a nagy gát megépítése után összeköttetésbe került Urk a szárazfölddel és azóta száraz lábbal kelhetünk át.

wp_20180303_15_39_33_pro.jpg
A jeges szélben és a ragyogó napsütésben dideregve sétáltunk végig a kikötőben. A vízen kormoránok ringatóztak a hullámokon, vagy békésen üldögéltek a jégen, az öböl befagyott részein.

wp_20180303_15_42_00_pro.jpg

A jeges időjárás ellenére meglehetősen sokan voltak a kikötőben, az embereket a napsütés kicsalogatta egy sétára. Az egyórás dermesztő sétánk után a kikötő legjobb halas éttermében, fokhagymás majonézbe mártogatva frissen sült kibbelinget ettünk. Az 1650 km2 Flevoland megye is azután „született”, miután a gáttal leválasztották, majd lecsapolták a tengert. A kiszáradt sós talajra pedig ráeresztettek több millió Chiléből importált földigilisztát, hogy jó minőségű termőföldet kapjanak. Ma legelők, rendezett gazdaságok és hangulatos kisvárosok vannak ott, ahol valamikor a tenger hullámai fodrozódtak.
A következő úti cél a 32 km Afsluitdijk, a gát volt, ami 1927 és 1933 között rohamtempóban épült fel, Cornelis Lely mérnők tervei és elképzelései alapján.

dam3.png

Ez a dam, a gát választja el a mai Ijssel-tavat (Ijsselmeer) az Északi-tengertől (Wadden Sea). A védőgát megépítésével Hollandia földterületét jelentősen megnövelték, illetve évszázados áradásoknak és tragédiáknak vetettek véget. A január a legviharosabb, szelesebb az Északi tenger mentén. Ez az az időszak amikor a történelem során az áradások, a viharok hatalmas pusztítást végeztek az országban, 1420-ban 70 falut árasztott el a tenger és 10.000 ember halt meg, 1580-ban 30.000 ember esett áldozatul a tenger viharának. 1855-ben 47.000 ember hunyt el a vihar során az áradásokban. A gát közepén megálltunk egy rövid időre, hogy a feltorlódott jégpáncél mellett fotót készítsünk.

wp_20180303_17_29_37_pro.jpg
A 32 km-es damon utazva jobbra a nyílt Északi tenger, balra a Ijssel-tó kísért bennünket, a jeges fehér színük összemosódtak a szürkéskék éggel. Valahol kint a nyílt tengeren, 85 km távolságra a parttól, három nagy szélturbina park termeli szorgalmasan az energiát Hollandiának. Ez a világ második legnagyobb szélturbina parkja, százötven szélkerék forog, 10 km/h és 90 km/h sebesség között, mert ha ennél lassúbb vagy gyorsabb a légmozgás, akkor befékezik a lapátokat és leállnak. A damnak búcsút mondtunk és a fáradt vendégeimet, akik egyébként az Apeldoornban tartott Fedettpályás Kerékpár Világbajnokságot jöttek megnézni, visszavittem a szállásukra.

wp_20180304_11_39_09_pro.jpg

Az Omnisportban, a kerékpár versenyekre épült sportcsarnokban, másnap lelkesen az egyetlen magyar versenyzőnek szurkolva töltötték az egész napjukat.

wp_20180302_14_32_49_pro.jpg

Sajnos Lovassy Krisztián, Európa-bajnoki ezüstérmes magyar kerékpárversenyző, nem ért el helyezést ezen a nemzetközi versenyen.


Két hónap múlva megint a „Tenger meghódítására” kértek fel. A csodás meleg kora nyári nap feledtette a dermesztő fagyos márciusi kirándulást. A ragyogó napsütés és a kellemes meleg egész nap elkísért minket. Utunk során színpompás tulipán földek mentén haladtunk el.

wp_20180420_18_45_08_pro.jpg

A tulipánok virágzásának ideje volt, az egész ország piros, lila, sárga, narancs színekben pompázott.

wp_20180420_11_20_31_pro.jpg

Giethoornba értünk, ahol csónakot béreltünk. A villanymotoros kishajó halk duruzsoló hangjától kísérve siklottunk a vízen ott, ahol két hónapja a Hollandiában népszerű hosszú, egyenes gyorskorcsolyák élei karcolták a vastag jégpáncélt.

_mg_0202.jpg

A kényelmes, párnázott csónakkal egy órát kalandoztunk a csatornalabirintusban. Mindenkinek feltétlenül ajánlom a romantikus séta után csónakkal is felfedezni ezt a fantasztikus vízivilágot. bebarangolni a varázslatos Giethoorn falut.

_mg_0241.jpg

Az parton az ajándék boltok, az éttermek már nyitva voltak, és a múzeum is megtelt látogatókkal.

_mg_0237.jpg

Ahol nemrégen még korcsolyáikat csatolták fel a lelkes sportolók, ott fagyit nyalogató kirándulók ültek a csatornaparton.

_mg_0222.jpg

Igazi nyári hangulat volt a holland Velencében. Aztán tovább mentünk Urkbe, ahol szorgos hajósok javítgatták, festegették hajóikat a napsütötte kikötőben..

wp_20180420_17_01_27_pro.jpg

A yachtok  fedélzetén olvasgató, keresztrejtvény fejtő, sörözgető idősek üldögéltek.

wp_20180420_16_58_02_pro.jpg

A partot pedig lelkes fürdőzők, napimádók népesítették be. A borzongó kormoránok jeges, téli kikötője a múlté volt.

jo_gat.jpg

A dam kilátótornyánál ismét leparkoltunk, fotózkodtunk, és élveztük a békés, égszínkék víztömeg különböző szintmagasságát a szikrázó napsütésben. Tenger, csatorna fagyban, strandolva, ez is Hollandia!

Találkozzunk a www.hollanding.hu-n!!!

Forrás: wikipedia,

A bejegyzés trackback címe:

https://szabozsuzsi.blog.hu/api/trackback/id/tr2614273751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.