Van az úgy.....

Úti-lapok

Miért éppen Apeldoorn?

2017. november 17. - La Graciosa

wp_20160326_028.jpg

Van az úgy, hogy forog, forog a kerék, annyira gyorsan, hogy a küllőket nem is látjuk, úgy összemosódnak. Így mosódnak össze az elmúlt évek, akkor amikor visszatekintek. Harmincas éveimben óvoda, iskola, lecke írás, sport, szakkörök, hangszeres órák között cibáltam trabantommal a gyerekeket. Aztán negyvenévesen már komolyabb tanulás következett, már ők választották ki az érdeklődési körüket, önállóan jöttek mentek, felbukkantak a barátnők és a barátok. Egyre gyakrabban maradtak nálunk haverok vagy töltötték máshol a hétvégét a gyerekek. Szocializálódtak. Folyamatos és hatalmas koordinációs munka igényelte a családom hatékonyságának biztosítását. Az apák láthatási igényeit, az iskolai rendezvényeket, versenyeket, meccsek, edző táborokat, bemutató órákat, szavaló versenyeket, fellépéseket mind, mind összehangolni és a nap 24, a hét 168, a hónap 720 óráiba kellett beosztanom a négy gyerek és az én munkám függvényében. Mai fejjel el sem tudom képzelni, hogy szervezésre, élelmezésre, takarításra mosásra, hogy volt újra és újra energiám. Mi hajtott előre?

Számoljunk, négy gyerek, napi egy pár zokni, az heti viszonylatban 56 darab, de éves szinten 2920-szor kell kivenni a mosógépből és egyenként kiteregetni, majd a száradás után kisebb-nagyobb sikerrel párosítani és eltenni a szekrénybe. Aztán jöttek az áldott ötvenes éveim eleje, amikor a „legkisebb” már a kamasz éveibe lépett, Nórinál, Petinél dübörögtek az idegek, az egyetemi vizsgaidőszakban, és a legidősebb pedig méltóságteljesen kilépett az Életbe.

Az óceánjáró hajók indulásakor virágfüzérrel kapcsolódnak még a parton álló búcsúzókhoz. Majd a hajó elindul szép lassan, a mólón pedig sétálva kísérik a hozzátartozók, szorosan fogva a virágfüzért aminek a másik végét a fedélzeten még fogja valaki. Aztán itt vagy ott elengedik, és egyre több és több virágfüzér esik bele a kikötő vizébe, lóg a hajó oldalán vagy a mólón sétáló búcsúztatók kezében marad. Mi is így markolásszuk görcsösen a virágfüzéreink egyik végét, miközben a másik vége az elinduló, felnőtté váló gyermekünk kezében van. Elindult a maga útján, egy darabig kísérjük, de aztán gyorsabb és lehagy minket. A virágfüzért el kell engedni, különben vagy visszarántjuk őt vagy magával ránt minket. Hát kérem szépen ilyen, amikor a felnőtt gyerek finoman, tapintatosan vagy durván erőszakosan, de egyértelműen önálló életet kezd. A virágfüzér ne rántson, ne tartson vissza senkit, sétáljunk a hajó mellett, addig amíg lehet, de a móló végén engedjük el és hagyjuk elúszni a hajót a tengeren. Aztán a hajó egyre kisebb és kisebb lesz, aztán végleg eltűnik a látóhatár peremén. Mi pedig ott állunk a virágfüzért szorongatva a kezünkben, könnyes szemmel, elszorult torokkal és fürkésszük a távolt. Aztán nagy sóhajtozások közepette hátat fordítunk a tengernek és ólomsúlyú nehéz lábakkal visszatérünk az életbe. A virágfüzér pedig a nappaliban talál helyet, ott ahol minden nap szemünk előtt van. Nekem már három gyűrött, virágfüzérem van a nappaliban. Most kezdem kísérni a negyedik óceánjáró hajómat a mólón, de még mind a ketten erősen fogjuk a virágfüzér végét, Balázs a fedélzeten, én lent a mólón sétálva. 

Elképzelhetetlenül kiürül a lakás, amikor elköltöznek a felnőtt gyerekeink. Döbbenten álltam a kiürített gyerekszobában, a falon Transformers plakát, az üres szekrényben páratlan zoknik, a polcon poros ballagási csokor, és akkor az ágy alatt észrevettem egy lego figurát, felvettem és előtört belőlem a húsz év minden csodás pillanata. No, akkor végre kitört belőlem a keserves sírás. No, akkor értem a móló végére, a virágfüzért már senki nem fogta a fedélzeten. Nem kötött össze már senkivel a hajón. Egy nagy bőgés kell ilyenkor, aztán felsóhajtottam és a nappaliba kitettem a virágfüzért a többi mellé.

Nekem is eljött ez az új életszakasz. Az egyedüllétnek van jó oldala is, mert a boldogság bennünk van, de párral még boldogabbak vagyunk. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy jókor voltam jó helyen és egy több mint harminc évvel ezelőtti haverral felvettem a kapcsolatot a virtuális térben. Ő Hollandiában él, így elkezdődött az ide, oda levelezés. Aztán elvált, nem én miattam, így sűrűbben  találkoztunk, amikor Magyarországra látogatott. Nagyon sok közös dolog van bennünk, rezonáltunk egymásra így a barátság komolyabb lett. Három év keserves távkapcsolat után, úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk. Felébredni Imre mellett jó dolog, de felébredni mellette másnap is még jobb. Nekem  nehéz döntést kellett meghozni, munkahelyet, lakóhelyet kellett változtatnom. Ő kb. húsz éve Apeldoornba él, itt épített nagy házat a családjának, holland feleségének és két fiának. Irigylésre méltó családi életet éltek, aztán a tündérmese véget ért, elváltak, a fiúk maradtak a házban apjukkal. Következett a vagyon elosztás, ház eladás és hárman három fele költöztek. Imi a Veluwe Nemzeti Park mellett egy senior házban talált magának egy lakást, ezt bérli, most itt lakunk.

A munkahelyemtől búcsút vettem. 1981 óta minden reggel szólt az óra és irány a melóba. Nóra lányom diplomaosztója után jó alaposan bevásároltunk a „kicsinek”, aki maradt a nagy házban a nagymamával és a kutyákkal, majd sűrű búcsúzkodás után, One way ticket to Eindhoven. A távolság és a fapadosok kedvező árai miatt két, havonta haza jövök megünnepelni születésnapokat, névnapokat stb. Miközben a felmondási időmet töltöttem és szoktattam a családomat az elutazásom gondolatához, az interneten Singer Magdolna és Szily Nóra beszélgetős előadásának hirdetése ugrott be. Kiégni csak az tud, aki égni képes. Október 5-én pont az elutazásom előtt rendezték. Érdekes és aktuális a téma: Karrirerváltás, siker és változtatás volt a téma. Mi kell a sikeres karrierváltáshoz? Szerencse? Bátorság? Vagy csak elszántság, elhatározás? Hú, ez rólam szól, ebben vagyok most benne! Vettem rá jegyet. Az előadáson elhangzott gondolatok ismerősek voltak Ebben a folyamatban voltam benne.

Múltam

Igen, az első lépés mindig nehéz, a bátorság mellé vágy is kell a változtatásra. Szenvedéllyel voltam édesanya, de egyszer csak kiürült ez a terület. Kedvetlenül mentem a munkahelyemre, gyomorgörccsel vettem fel a telefon, amikor megszólalt. Terhelhető voltam maximálisan, de a lelki kéziféket már behúztam, lassan elmaradtak a barátnőim, lemondtam a hobbimról a kóruséneklésről,  egyre nehezebben ment a reggeli elindulás. Mindennap arról álmodoztam, hogy többet pihenjek, de amikor becsuktam a szemem a feladatok, az elintézni valók sorakoztak fel előttem. Apatikusan fogadtam mindent, céltalanság és a hiábavalóság lett úrrá rajtam. Kiégtem. Hiába utaztam a gyerekekkel szebbnél szebb helyekre, onnan visszajöttem, aztán újra lehangoltság motiválatlanság, levertség lett úrrá rajtam. Senki nem értette, hogy ilyen szép utazások után, sikeres gyerekek mellett, hogy lehetek ilyen savanyú. Együtt éltem a szüleimmel egy nagy házban, alsó szinten ők, én a felső szinten a gyerekekkel. Egyre többet mutogattam a szüleimre, hullámoztak bennem az érzelmek. Külső okait kerestem a frusztráltságomnak. Aztán bűntudat és a felismerés letetette velem a szülőkre mutogatós csomagot. Önpusztító a szülők hibájára hivatkozni, mindig a múltban kutakodni. A saját életünket kell élnünk, a szabadságunk meg van hozzá.

Anyaként feltétel nélkül és határtalanul adtam az időmet, energiámat, szeretetemet a családomnak, munkahelyemen, barátoknak, mindenkinek és cserében nem vártam el semmit. De most eljött az a idő, amikor a saját vállalkozásomnak adok, önmagamat építem fel. Tudom, hogy rengeteg kockázat van benne. Most nem csak egy vállalkozás építésébe kezdtem, hanem önmagam felépítésébe.

Ezért írtam, hogy jókor voltam jó helyen, mert katasztrofális társkereső húsz év után, a virtuális térben újra egymásra találtunk Imivel és évek múlva, mikor ő már elvált komolyabbra fordult a kapcsolatunk, én pedig elkezdtem dolgozni önmagamon. Nagyon fontosnak tartottam azt, hogy mit hozok ki abból az élet helyzetből, amiben vagyok, ehhez pedig a legfontosabb a belső szabadságom meg volt.

Jelenem

Ha váltani akarok, akkor az első a valódi önismeret, miben vagyok jó, mik az erősségeim, mihez van kedvem. Ehhez kell rengeteg szorgalom, nagy mennyiségű befektetett energia, de kis tehetség. A szorgalom, a szorgalom, a szorgalom a legfontosabb! A gyerekeimnek évtizedekig mondogattam, már a könyökükön jött kis, hogy az olimpiára nem a legtehetségesebbek jutnak ki, hanem a legszorgalmasabbak! Minden edzésen légy ott! Minden házi feladatot készíts el! Igen Anya! Feltettem magamnak azt a kérdést, hogy mit szeretnék csinálni? A válasz megérkezett, megosztani az emlékeimet, élményeimet, gondolataimat, tudásomat.  A 2017 év fizikai Nobel díjazott Kip Thorne írja: A tudásunk annyit ér, amennyit abból el tudunk mesélni az embereknek.

Ezentúl nem passzív elszenvedője akartam lenni saját életemnek, hanem az írója, rendezője, főszereplője, vágója. Beleszülettem ebbe a nagyszerű családba, ahol sok minden adott volt, csodálatos gyerekkor, kisebb nagyobb kudarcokkal teli felnőtt kor, négy egészséges, okos, önálló gyermekem, akiket egyedül álló anyaként felneveltem. De volt-e szabad mozgásterem? Ki kellett alakítanom egy saját mozgásteret! Az én döntésem volt, hogy mire és mikor fókuszáljak a lehetőségeimre, és akkor szépen elengedtem az anyagi biztonságomat, felmondtam a munkahelyemen és most lépésenként építem fel az új egzisztenciámat. Az aktív cselekvésre koncentráltam, ami egyesekben ellenérzést váltott ki, majd lépésenként haladtam előre. Eldöntöttem, hogy ha időt töltök valamivel az csak az enyém lesz!

A változtatáshoz a bátorság és az önismeret, mellett szerencse, képzés, és családi baráti háttér is kell. Nagy kérdés, hogy elbírom-e én és a családom ezt a helyzetet, hogy nem jön a bankszámlámra havonta a fizetésem. El kell hinnem, hogy átjutok a lengő hídon a másik partra ködben, esőben, szélben. Az egzisztencia erősen befolyásolja a váltást, ezért én a Úti-lapok blogom írása mellett a www.Hollanding.hu, tematikus túrák Hollandiában vállalkozást alapítottam. Magyar és külföldi turistáknak mutatom meg Hollandia izgalmas vidékeit. Az egzisztenciális biztonságot, a megélhetést ez is biztosítja. Szabadon engedtem a növekedési potenciámat, kiteljesedem, újra önmagam vagyok! Kihozom magamból a legtöbbet és ez nagyon izgalmas dolog.   

Jövőm

A buktatóknál nem adom fel. Nem gondolok a jövőre, hogy mi lesz majd, hu meg ha!, hanem a jelenben élek. Ezután a nagy változtatás után én nem a sikerben hiszek, hanem abban, hogy jó irányba haladok, jó a célom, és jó ügyet szolgálok. Nagyon fontos, hogy befejezem azt amit elkezdtem.

Ezeket a gondolatokat mindazoknak küldöm, akik még nem léptek a változás útjára, de tervezik, és azoknak, akik már rajta vannak ezen az úton, de néha elbizonytalanodnak. Ti mindannyian merítsetek erőt azokból a gondolatokból, amit most megosztottam veletek.

 Találkozzunk a www.Hollanding.hu-n!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabozsuzsi.blog.hu/api/trackback/id/tr9713293487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.